Elizabeth Gilbert: Big Magic

viber image2

Már írtam egy korábbi bejegyzésben, hogy épp ezt a könyvet olvasom, és nagy hatással van rám. Amíg olvastam, minden egyes fejezetnél arra gondoltam, erről írnom kell, mert elgondolkodtatott. Miután befejeztem, úgy tettem le a könyvet, hogy éreztem, megváltoztatott. Nem sablonszöveg, tényleg felpiszkált bennem valamit, amitől máshogy nézek a kreativitásra és az írásra. Nem fogom minden egyes oldalát részletezni, mert akkor ez egy irtó hosszú bejegyzés lenne, de megpróbálom röviden kiemelni, mik hatottak rám.

Az ajánlóban azt olvastam, hogy olyan lesz olvasni, mintha a legjobb barátnőmmel beszélgetnék. Igaz. Bár nekem Elizabeth Gilbertről egyébként is az a benyomásom, hogy olyan lehet, mintha az idősebb barátnőddel beszélgetnél. Nem a tipikus, begyepesedett negyvenesek táborát képviseli, hanem inkább a bölcsebb és tapasztaltabb barátnőt, aki hasonlóan gondolkodik, mint te. A korkülönbség pedig csak annyit jelent, hogy azokban, amikben keresztülmész (akár magánemberként, akár íróként) tud segíteni.
Szóval már ez is egy hatalmas plusz a könyv mellett.

Arról már esett szó, hogy az inspirációval hogyan tanított meg bánni, de mindemellett arra is rámutatott, hogy befutott, több regényes írók is szenvednek abban az ördögi körben, amiben a kezdő palánták. Vagyis, hogy újra és újra megfogadja, többet nem ír, mert nincs értelme. Aztán újra és újra visszacsábul, mert ez a lételeme.
Ha pedig úgy érzed, hogy nem tudod merre tovább, akkor kérdezd meg magadtól, mi az ami kicsit is érdekel annyira, hogy érdemes legyen vele foglalkozni. Ha meg van a válasz, kezdj el vele foglalkozni, talán megtalálod a következő könyved témáját.

Nem akarom ismételni magam, mennyire odavoltam az egész könyvért, de ez az igazság, így nehéz lenne akár csak egy fontos tanácsot kiemelni. de az külön tetszett, amikor arra mutatott rá, mennyit lépesek vagyunk, kreatív emberek szenvedni. Sokan azt gondolják, ez megengedett és szükséges ahhoz, hogy alkotni tudjunk. Pedig nem. Választhatod ezt is, de akkor inkább leszel a nincstelen művész, aki szegényebb, mint a templom egere és egész élete során alig produkál valamit. Vagy lehetsz a felszabadult, érdeklődő művész, akiből az ötletek csak úgy dőlnek. Azért, mert művész vagy nem kell beleillened a rossz sztereotípiákba, ne vegyél fel rossz szokásokat, keresd a vidám dolgokat és ismerj meg minél több szegletet a világból, mert akkor lesz mihez nyúlni, amikor alkotni akarsz.

Mielőtt elolvastam ezt a könyvet, azt hittem, csak én vagyok ennyire szerencsétlen, hogy mennyit összetudok küszködni. Míg egyik reggel úgy kelek fel, mint aki megváltja a világot, és ír valami hatalmasat, addig másnap már úgy, hogy többet tollat nem veszek a kezembe. Vége, ennyi volt. Azonban a Big Magic ebben is segített. Van benne egy rész, amikor az írónő arról beszél, milyen negatívan állnak az íráshoz a tanítványai.
Gyakran kérdezi meg a fiatal íróktól, hogy szeretnek-e írni, amire a válasz egybehangzóan, igen. Arra azonban, hogy cserébe az írás is szereti-e őket, nem jön válasz azonnal. Kis hallgatás után bedobják, hogy nem. Az írók többsége úgy gondolkodik, az írás a szenvedése és a vesztét akarja, mégis leül az íróasztal mögé, nem tud tőle elszakadni. Sok fiatal szerint összezavarja az írás, szinte kínozza őket.

“Az egyik fiatal író így ecsetelte a jelenséget: – Számomra az írás olyan, mint az a gyönyörű, de utálatos csaj a gimiben, akiért mindig is odavoltál, ám aki önző módon csak játszadozik veled. A szíved mélyén persze tudod, hogy rossz hatással van rád és romlásba dönt. A legjobb lenne örökre elfelejteni, de mindig visszacsábít magéhoz. Amikor már azt hiszed, hogy végre csak a tiéd, pont akkor megjelenik a suliban, a focicsapat kapitányának a kezét szorongatja, és úgy tesz, mintha sosem ismert volna. te meg bezárkózol a mellékhelyiségbe, és ott bőgsz. Az írás gonosz.
– Ebben az esetben – tettem fel neki a kérdést – mihez akarsz kezdeni az életeddel?
– Író akarok lenni -felelte. “

Számomra is ilyen se veled, se nélküled kapcsolat van köztem és az írás között, és mindig úgy gondoltam, csak velem van így. Főleg, hogy a barátnőmnek annyira könnyedén megy az egész folyamat. Kettőnk közül én vagyok/voltam a szenvedő művész, akinek kín minden nap, mégis kapaszkodik az íráshoz, míg ő csak úgy önti magából a sorokat. De ennek most mintha a végére értem volna, ezzel a könyvvel. Szóval, aki szeretne változtatni a rossz felfogásán vagy csak szívesen olvasnak egy ilyen könyvet, bátran vegye a kezébe, nem fogja megbánni!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s