Irodalmi díjak

 

Mumbai-lit-fest-big

Az írók közül valaki esküszik rá, akkor ér fel a karrierje csúcsára, ha valamilyen irodalmi díjat elnyer, mások pedig köszönik szépen, nem kérnek belőle. Ők megelégednek az olvasók visszajelzéseivel, hiszen nekik írnak, nem a “szakmának”.
Így vagy úgy, itt van néhány irodalmi díj, amire érdemes lehet fenni a tollunkat.

Pulitzer-díj
Erről a díjról, még azok is hallottak, akik nem az írással foglalkoznak, sőt még azt is tudják, hogy megalapítója magyar származású volt. De azt lehet már kevesebben tudják, hogy Pulitzer a végrendeletében kérte, hogy vagyonából hozzák létre ezt a díjat, ami kezdetben az újságírókat díjazta, majd létrehozták az irodalmi díjat is. Így ma már e rangos elismerésben részesülhetnek olyan írók is, akik a kiemelkedőt alkotnak életrajzi, drámai regény területén. Lényeges, hogy valamilyen formában kapcsolódjon Amerikához. Egy amerikai életéről szóljon vagy magát az amerikai történelmet mutassa be.
Még egy érdekesség, hogy az arra érdemes diákok, Pulitzer ösztöndíjat kaphatnak, ami egy igen rangos elismerés és egy hatalmasra tárt ajtó az igazi Pulitzer-díj eléréséhez.

Nobel-díj

Az Irodalmi Nobel-díj is egy neves kitüntetés, amit Pulitzerhez hasonlóan, szintén végrendelet útján hoztak létre. Alfred Nobel nevéhez a legrangosabb díjak tartoznak, így aki megkapja ezt az elismerést, igencsak büszke lehet magára, és érdemes odafigyelni rá. Minden évben, Nobel halálának évfordulóján, azaz december 10-én adják át, ami amellett, hogy egyfajta “hírverést” kelt az író körül, pénzösszeggel is jár.
A Nobel-díjakról rengeteget hallani, de magáról arról, hogyan jutott eszébe Nobelnek a megalapítása, kevés ember tud.
Nobel találta fel a dinamitot, amit arra szánt, hogy a bányákban használni tudják. De rossz kezekbe került és nem segítség volt, hanem pusztító fegyver. Bánatában megfogadta, hogy olyan díjakat hoz létre, ami olyan embereket tüntet ki, akik sokat tesznek a világ rendjéért, békéjéért és fejlődéséért.

Nemzetközösségi Írók Díja

Ez a díj azt hivatott elérni,hogy az írók nem csak az országaikban legyenek ismertek, hanem azok határain túl. Így, aki ezt megnyeri, hatalmas lehetőség birtokába kerül, hogy akár világszínvonalon ismert író legyen. A szervezet a legjobb regény és a legjobb első regényt díjazza. Tulajdonképpen Amerika kivételével az egész világ résztvevő, először regionális díjazottak vannak, majd innen kerülnek ki az összesített listára a jelöltek arra, hogy a végső díjat elnyerjék.

Amerika-díj

Ha már az előbbiből kimaradtak az amerikaiak, akkor mi mást tehetnének, mint létrehoztak egy saját díjat. A zsűri kizárólag amerikai írókból, költőkből áll. Ez az elismerés nem jár pénzjutalommal, mit általában, de fontosságát jelzi, hogy a “mini Nobel-díjnak” is nevezik, hiszen rengetegen megkapták ezután a Nobel-díjat is. Így méltán bizakodhat, akit kitüntetnek vele.

Costa Könyvdíj

Angliában és Írországban élő írók műveit díjazza az eredetileg Whitbread Literary Awards néven indult díj, amihez később csatlakozott a Costa Coffee kávézólánc, így jött létre a mai neve. Több kategóriában díjazzák az írókat, így a novella, költészet, a gyerekkönyv, a regény, első kötet és életrajzi művek versenyeznek.

Franz Kafka-díj

A német író, Franz Kafka emlékére alapított cseh irodalmi díjat, Prágában adják át. A cseh származású író kicsinyített szobrát olyan íróknak ítélik oda, akik művükben minden emberhez szólnak, származástól függetlenül. Fontos, hogy feltűnjön benne a közép- európai élet helyzete és felfogása, és a tiszteletet, valamint az emberséget kell hirdetnie.

Az Év Romantikus Regénye

A díjat a Romantikus Regényírók Társasága ítéli oda, olyan íróknak, akik a következő kategória valamelyikében alkotnak kiemelkedőt:
– kortárs romantikus regény
– romantikus ifjúsági regény
– romantikus történelmi regény
– humoros romantikus regény
– nagyívű romantikus regény

Goncourt-díj

Franciaország legrangosabb irodalmi elismerése, amit eredetileg a fiatal íróknak szánták, hogy a nyereményből lehetőségük legyen egy újabb könyv megírására, de ma már olyan íróknak ítélik oda, akik az “év legképzeletbelibb” művével állnak elő. De mellette négy másik kategória is versenyben van: első novella, első költészet, első regény és első életrajzi mű, a díjat pedig csak egyszer kaphatja meg az illető.

Man Boker-díj

Az előbb említett Goncourt-díj mintájára lapították, 1968-ban, akkor még Booker-díj néven. Nagy-Britanniában és Írországban élő írók műveit díjazta kezdetben, de 2014-ben kiterjesztették minden olyan íróra, aki angol nyelven ír, ezzel az amerikai írók előtt nyitva lehetőségeket.
2005-ben létrehozták a Nemzetközi Man Booker-díjat, amit először csak kétévente adtak ki, de az idei évtől már minden évben. Olyan írókat díjaznak, akik művei többsége megjelent angolul vagy eleve angol nyelven íródott, függetlenül az anyanyelvétől. A díjat egy szerző csak egyszer kaphatja meg és nem csak egy művet, hanem az egész pályáját figyelemmel kísérik és elismerik.

Nemzetközi Könyvdíj

Az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb irodalmi elismerése, melyet csak amerikai szerzők nyerhetnek el szépirodalom,ismeretterjesztő irodalom, gyermek-és ifjúsági irodalom és költészet kategóriájában. E mellett egy életműdíjjal is jutalmazzák azt a szerzőt, aki nagyban hozzájárult az amerikai irodalomhoz. Ilyen életműdíjban részesült már többek között Stephen King is. Azt hiszem, ez is tükrözi, milyen neves és termékeny írókat díjaznak vele.

További irodalmi díjak:

Blackburn-díj
Olyan angol  nyelvű színházi darabokat díjaznak, amiket nők írtak. Ennek a díjnak köszönhetően az angol nyelvű darabok szabadon eljuthattak az országhatárokon túlra is, melyek közül hatan később Pulitzer-díjat kaptak.

Nadal-díj
Spanyolország irodalmi díja, amit az Ediciones Destino kiadó ítél oda 1944-től minden évben.

Femina-díj
Francia irodalmi díj, ami tulajdonképpen a Goncourt-díj ellensúlyozására jött létre, hiszen ez elsősorban férfiakat díjaz, míg a Femina női szerzőket tüntet ki. A zsűri tagjai is mind nők, és két kategóriában hirdetnek nyertest. Francia és külföldi írónő.

Büchner-díj
A német irodalmi díjat, Georg Büchner íróról nevezték el, amit eredetileg képzőművészeknek is odaítéltek, de 1951-től kizárólag irodalmi alkotások kapják.

PEN Faulkner-díj
Az amerikai díjat a legjobb amerikai szépirodalmi mű kapja. A díjat a korábbi Nobel-díjas William Faulkner alapította, még 1949-ben, de az első díjat csak 1981-ben adták ki és fiatal tehetségeket támogat.

PEN Hemingway-díj
Ernest Hemingway özvegye, Mary hozta létre a díjat, emléket állítva férje előtt. A díjjal amerikai regényt és novellát tüntetnek ki.

PEN Malamud-díj
PEN Faulkner Alapítvány adja át minden évben a díjat, novella és kisregény kategóriában. A díjat pedig Bernard Malamud irodalmának szakértői ítélik oda.

Edgar Allan Poe-díj
A Mystery Writers of America  nevű szervezet adja át évente rejtelmes történetekért, színpadi művekért és televíziós-filmes munkákért.

Frankfurti Goethe -díj
Német díj, amit három évente, Goethe születésnapját ünnepelve adnak át, augusztus 28-án. Olyan szerzők kapják, akik méltóak Goethe emlékére. Többek között Kertész Imre is megkapta.

Német Könyvdíj
Német Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete
hozta létre, 2005-ben a legjobb német nyelvű regényt díjazva. A Man Booker és a Goncourt-díj mintájára jött létre, ahova német, osztrák és svájci kiadók nevezhetik 2-2 könyvüket. A díjat a Frankfurti Könyvvásár előestéjén adják át.

Bailey’s Női- díj
Ez a harmadik legrangosabb díj a Man Booker és a Costa-díj mellett az Egyesült Királyságban. Kizárólag angol nyelven írt és Angliában élő női írókat díjaznak vele.

Aurealius-díj
Az ausztrál díj kizárólag ausztráloknak jött létre, ami sci-fi, fantasy és ifjúság-gyermek irodalom kategóriában díjazza a szerzőket.

The Australian/Vogel-díj
The Australian újság hozta létre a díjat, amit olyan harmincöt évnél fiatalabb  ausztrál íróknak ítélnek oda, akiknek a kézirata még nem jelent meg. Ezzel a díjjal is segítve írói karrierjüket, ugyanis a nyertes kéziratát az Allen and Unwin kiadó publikálja.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s