Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Évekkel ezelőtt olvastam a könyvet, és akkor már írtam róla cikket egy másik blogra, de most hogy a filmet is megnéztem, ide is megírom, mit jelent számomra ez a történet.

me-before-you

Mióta elolvastam a könyvet, azóta elvarázsolt. Gyönyörű és szívszorító történet, ami sok mindenre felhívja a figyelmet és megtanít. Mikor meghallottam, hogy film készül belőle, alig vártam, hogy megnézhessem. Tudom, hogy már régebben megvették a  jogokat, de akkoriban jött ki az Életrevalók, ami egy hasonló témájú film, és nem akarták, hogy összehasonlítsák a kettőt. Emellett elveszett volna a neki járó figyelem. Ami nem teljesen a fantázia szüleménye. Jojo mesélte a könyv kapcsán, hogy a rádióban hallotta a hírt egy rögbi játékosról, aki Willhez hasonlóan lebénult és a szüleit kérte, segítsenek neki meghalni. Ez annyira megragadta Jojot és annyi kérdés motoszkált benne, hogy megírta a könyvet. Olyan kérdések, mint hogy kinek van joga eldönteni, meddig élhetünk? Milyen anya az, aki ezt engedi a gyerekének? Hogy fogadd el, ha az életed gyökeresen megváltozik? És így tovább…

20160831_132410

Eddig, ahányszor meghallottam vagy megláttam, hogy Mielőtt megismertelek/Me Before You mindig csak Loura gondoltam, pedig ez a cím mindkettejükre igaz és érvényes. Mind a ketten megváltoztak attól, hogy ismerték a másikat. Szép csendben Will is átalakult, ahogyan Lou is megtanulta, hogy merhet álmodni, elmenni a kisvárosból. Nem az ő terhe és felelőssége egyedül, hogy a szüleiről gondoskodjon és mások terhét cipelje. Egyébként a karaktere elég érdekes számomra. Tele van életvidám ruhákkal, cipőkkel (akarom a cipős falat a szobájából, és a cipőit!!!) és mégis lecövekelne a szülőhelyén, nem úgy él, mint amilyen potenciál lenne benne (sokan vagyunk így ezzel). Aztán ahogy egyre több időt tölt Willel, átveszi azokat a dolgokat, szokásokat, amiket a férfi tanít, mutat neki.
És akkor ne feledkezzünk meg Willről sem és a karalteréről. Elképzelni sem tudom, hogy aki így “él” miképp tud minden nap felkelni és esetleg értelmet találni benne, de hatalmas elismerés és tisztelet nekik. Mint ahogyan azoknak is, akik őket ápolják, mert ez nem egy pár órás műszak, hanem egész életet kívánó hivatás. Minden pillanatban készen kell állni és se másra, se önmagára nincs ideje az embernek.
Azt nagyon szeretem benne, hogy nem maradt végleg goromba, hanem szépen megnyílik Lou felé, megmutatja neki az élet értelmét, és csipkelődik vele rendesen.

me1
Számomra mindig hidegrázós pillanat, amikor Will szavait olvasom (vagy most már hallom), ahogy arra biztatja Lout, éljen. Will, aki arra készül, hogy eldobja az életét.
Sosem felejtem el, milyen élmény volt ezek után a szavak után becsukni a könyvet, letörölni a könnyeimet és tovább lépni, hogy folytatódjon a nap, mintha mi sem történt volna.Nem volt egyszerű, nem is sikerült.

” Az arcod, amikor visszajöttél aznap a búvárkodásból, mindent elárult nekem: éhség van benned, Clark. Vakmerőség. Csak, mint a legtöbb ember, jó mélyen eltemetted magadban. Nem azt mondom neked, hogy ugrálj le magas épületekről, vagy ússz delfinekkel, vagy hasonlók (bár titkon szeretném, ha így lenne), de élj merészen, feszegesd a határaidat. Ne érd be kevéssel.”

A történet folyamán szembesülhetünk miként tárja fel valódi énjét Will, felfedi vágyait Lou is, amiket addig még magának sem akart bevallani. Olvasás közben vettem észre, hogy mennyi mindenen kell változtatni, ha egy ember kerekes székben él, hát még akkor, ha a kezeit sem tudja mozgatni, és minden percben segítségre szorul, hiszen még egy szívószálat sem tud a szájába tenni.  Számomra az is hihetetlen felismerés volt, hogy az emberek mennyire önzőek. Mindenki csak a saját életét tartja fontosnak, azt tartja szem előtt. Nem törődnek egy ilyen “életet élő” ember érzéseivel, csak azzal, hogy velük mi lesz, ha ő már nem él. ” Majd csak megoldjuk valahogy” alapon működnének, de egy ilyen embernek ez nem elég, hiszen azon felül, hogy minden egyes helyre ahova megy az emberek szánakozását érzi magán, de erős fájdalmak is kínozzák. Megdöbbentő volt még az is, hogy miután megnyílt Will, ő volt az, egy élni nem akaró ember, aki rávette Lou-t, egy egészséges, fiatal nőt, hogy éljen!!!!!

“Egyenesen a szívembe találtál, Clark. Már az első napon, amikor besétáltál, a  nevetséges ruháiddal, a rossz vicceiddel, azzal, hogy képtelen vagy palástolni az érzéseidet.(…)
Ne gondolj rám túl gyakran. Nem akarok úgy gondolni rád, hogy bömbölsz. Csak élj jól.
Csak élj.
Szeretlek.”
Nehéz témát boncolgat a könyv, ami nem hagyja érintetlenül az embert, ha egyszer olvassa. Érzékeny téma is, és nem hiszem, hogy bármely más író meg tudta volna írni így, ahogy Jojo Moyes tette. Kell ehhez egyfajta érzék és empátia. Emiatt is örülök neki, hogy a forgatókönyvet is ő jegyzi. Szuper lett, a poénok, a párbeszédek, a fájdalmas igazságok, az elengedés nehézsége, és az életbe való kilépés mind benne van ebben a történetben.
A képi világa is remek lett, csak hogy egyet említsek, a sok közül: ahogyan Will halála után átfordul az idő őszre, és egy falevél szimbolizál annyi mindent. Eltelt pár hét a halála óta, maga az élet is elment, minden változik. El kell fogadni a fájdalmakat és az új dolgokat is.

tumblr_o4tq83ypqu1ulesryo1_1280

Szeretem Jojo stílusát és a többi könyvét is imádom. Bízom benne, hogy másból is készül még film, mert elképesztő érzéke van ahhoz, hogy az adott témát, nehéz témát, kényes témát feldolgozzon és papírra vigyen.
Nem sokára jövök egy újabb könyve ismertetésével, a folytatással:Miután elvesztettelek. Izgalmas lesz, annyi biztos!

bd6735c7b618f9b7d9d59c13f6816438

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s