Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok

A filmkritikus Gene Siskel megkérdezte Oprah Winfrey-t: „Mi az, amit biztosan tud?”
Ez a kérdés arra késztette Oprah-t, hogy számot vessen életével, és az O, The Oprah Magazine-ban elindította „Amit biztosan tudok” című rovatát. Az elkövetkező tizennégy évben hónapról hónapra megjelentetett egy-egy írást a fenti címen. E bölcsességeket és gyöngyszemeket átdolgozott formában, egy kötetben először veheti kézbe az olvasó. Az Amit biztosan tudok egy gyönyörű könyv, tele szívet tápláló felismerésekkel. A témakörökbe foglalt esszék – öröm, rugalmasság, kapcsolatok, hála, lehetőség, áhítat, tiszta fejjel, hatalom – ritka bepillantást nyújtanak a világ egyik legkülönösebb asszonyának világába. Őszinte, megrendítő, lelkesítő, felemelő, erőt sugárzó szavaiban az a fajta bölcsesség és igazság csillan meg, amire olyannyira szomjazik minden olvasó.

Oprah-Winfrey

Manapság eléggé megnőtt azon könyvek és előadások száma, amik az önismeretről szólnak, vagy arról, hogy találd meg az utad, amiért megszülettél. Tudd meg, miért érdemes élned és törekedj arra, hogy másokat is erre inspirálj.  Én is elolvastam már nem egy, nem kettő ilyen könyvet, mert azt gondolom, van amelyik tud jót mondani, irányt mutatni. Van, amelyiket érdemes elolvasni, mert tényleg hasznos. De van, amire -szerintem- felesleg a pénzt kidobni, mert minden bizonnyal csak a “trend” íratta meg az írójával, és nem a tényleges segítőszándék.
Oprah könyve garantáltan az olvasásra érdemes könyvek között kap helyet, mégpedig azért, mert egyszerűen, érthetően,a saját bőrén tapasztalt élményeket, tanulságokat mondja el. Ettől válik közvetlenné és olyanná, hogy alkalmazni tudd az életedben. Nem titkolja múltját (amit számomra érthetetlen módon mindig úgy fogott fel, hogy az ő vétke és megvetnék érte), sem azokat, miken ment keresztül, miket gondolt, milyen ember volt, amíg olyanná nem vált, amilyennek ma ismerjük.

Oprah-Winfery-Quote
A könyv részekre van felosztva, amikben Oprah részletesen mesél el egy-egy megtörtént esetet, amikből aztán megtanulta azt, hogy legyen hálás, hogy használja a hatalmat, miknek örüljön, és hogyan lássa meg és használja ki a lehetőségeket. Azt gondolom, hogy sokan úgy tekintenek rá, mint a nagy üzletasszonyra, akinek összejött az élete a show-val és a gazdag amerikaiak gondtalan életét éli. Ez a könyv azonban minden ilyen feltételezést eloszlat abban, aki eddig így vélekedett erről a lenyűgöző és motiváló nőről.

oprah-winfrey-quotes1

 

Ahogyan olvastam átéreztem, hogyan látja a világot, és azt gondoltam: Igen ez az,én is így akarom, és csak még erősebb lett bennem az az elhatározás, hogy így is kell. Már bolyong bennem egy ideje, de ez a könyv csak megerősített. Megtanít arra, hogy dobj el minden felesleges cuccot, ami csak leszív, vagy feszülté tesz. Menj ki inkább a szabadba, ülj le a fa alá és olvass, vagy csak nézd a tájat, az embereket, és lélegezd magadba a friss levegőt. Töltődj fel, és tűnődj el azon, milyen csodálatos is tud lenni az élet! Mert, igen az tud lenni, de csak akkor, ha Te magad azzá teszed.

oprah-twitter
Oprah is sokszor esett abba a hibába, hogy másoktól várta a boldogságot, nem egyszer olyan pasi után futott, aki nem érdemelte meg, vagy a másoknak való megfelelés teljesen leterhelte. Időbe telt, mire rájött, hogy mit és hogyan kell az életében rendeznie, de megérte, mert a saját bőrén szerezte ezeket a tapasztalatokat, amik így még értékesebbek és rend van az életében.

Amint azt már írtam Oprah élete sem volt szenvedésektől és megpróbáltatásoktól mentes, amik egészen gyerekkoráig nyúlnak vissza. Ő mégsem adta fel és ma már úgy gondolja, hogy minden egyes pillanat, amiben szenvedett megérte, mert csak így tudja értékelni az élet apró örömeit. Amik nem is olyan aprók, ha nyitott szemmel járunk. Ő nyitott szemmel jár. Hisz abban, hogy mindennek oka van és, hogy mindenkinek dolga van itt. Elfogadta a testét olyannak, amilyen, elfogadta, hogy öregszik, sőt áldásnak tekinti, hogy megélhetett még egy újabb évet, és áldásnak vesz minden egyes termést, ami a zöldséges kertjében terem. Áldás a negyven éve tartó barátsága Gayle Kinggel, akivel még Baltimore-ban, a tévében ismerkedett meg. Mindketten szakmabeliek, így jól ismerik ennek a hátulütőit. Azt, hogy mennyire ritka, éppen ezért értékes az itt kötettett barátság. Gayle mindenben támogatja és vele volt a sikere minden pillanatában.

Minden egyes szava a könyvnek öröm, ajándék és békesség volt, mert miközben olvastam a szavakat, magam elé képzeltem, amint Oprah ezt kizárólag nekem meséli. Olyannyira közvetlen és az érződik rajta, hogy tényleg segíteni akar. Egy gondos nagynéni vagy idősebb jó barát hasznos és életrevaló tanácsaival leszel gazdagabb. Amitől, ha változtatni akarsz az életeden, változtatni fogsz, mert ez ugródeszkát ad ahhoz, hogy meg merd tenni, amitől idáig csak féltél. Egy kezdő lépést ahhoz, hogy elengedd a félelmet, hogy lezárd a múltat és a mostban élj. Egy lépés afelé, hogy magabiztosabb legyél, hogy hálás legyél, hogy Önmagad legyél!

 

“Amit biztosan tudok az az, hogy nincsen erő kihívások, nehézségek, ellenállás és gyakran szenvedés nélkül. Azokból a gondokból meríthetünk erőt, bátorságot, azok tanítanak önfegyelemre, kitartásra és elszántságra, amelyek láttán széttárjuk a kezünket és kegyelemért könyörgünk a sorshoz.”

oprah-winfrey-quote

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s