Naomi Wood: Mrs. Hemingway

IMG_20170624_142819_182

 

Mindig is érdekeltek az életrajzi ihletésű regények, és egy ideje már az írása is foglalkoztat. Ezért is vettem kíváncsian a kezembe a Mrs. Hemingway-t. És milyen jól tettem. Azon túl, hogy még többet megtudtam Ernest Hemingwayről, nem csak, mint íróról, hanem mint emberről, még a feleségeit is közelebb hozta hozzám az írónő.

A könyvben a négy feleség külön részeket kapnak, amikben megismerkedésüktől kezdve egészen az elválásig nyomon követhetjük életüket a világirodalom egyik legnagyobb írója mellett. Először Headley-t ismerjük meg, aki az első feleség és, aki talán a legszerényebb mind közül. Aztán őt követte Fife, a korábbi szerető, majd elhagyott feleség. Ő az, aki a leginkább ragaszkodott Hemingwayhez, de végül ő sem tudta megtartani, mert az író megismerte Marthat.
Ez a kapcsolat talán a legintenzívebb. Ugyanis itt az író nem csak egy feleséget talált, hanem egy „vetélytársat” is. Martha amellett, hogy író volt, a spanyol polgárháborúról is tudósított. Olyannyira megtalálta a számításait, hogy ezután szinte minden háborúban ott volt. Ernest nem is nézte jó szemmel. Végül érvényesült a régi mondás, azaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Útjaik elváltak.
Az író végül Mary mellett kötött ki, ő volt az, aki megtalálta az írót, amikor vélhetőleg öngyilkos lett. Bár a nő mindenkinek, még magának is balesetként emlegette.

Aki arra számít, hogy mindez száraz tényként vagy a tipikus önéletrajzi könyvként tárul elénk, az téved. Valódi eseményeken, levelezéseken alapul a történet, de regényes formában tálalva.

Elképesztő mennyiségű kutatómunka áll mögötte, és ezek mind feltűnnek a könyv végén, szóval, aki szeretné angolul is elolvasni, vagy a magyarul megjelent műveket megismerni, annak ajánlom a listát, a poszt alján.
Illetve a szerző honlapja is sok információval szolgál! Itt

http://www.thehemingwayproject.com

http://www.hemingwaycuba.com

Berenice Kert: Hemingway Women

Gioia Diliberto: Paris Without End

Alice H. Sokoloff: Headley – The First Mrs. Hemingway

Martha Gellhorn: The Face of War

Caroline Moorehead: Martha Gellhorn – A Life

 

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s